szeptember 2013 hónap bejegyzései

Sült paprikasaláta

Hozzávalók:

  • 1 kg piros, vastag húsú paprika (pl. kápia, kaliforniai)
  • 1 nagy fej hagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 20 dkg friss, puha fehér sajt (házi kecskesajt, feta, krémfehér sajt)
  • Fűszerek: oregánó, majoránna, bazsalikom, görögszéna
  • Olaj

A paprikákat megmossuk és egy tűzálló tálba tesszük őket úgy, hogy lehetőleg ne érjenek össze. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, kb 10. perc után megfordítjuk a paprikákat. Akkor van kész, ha a héj már felhólyagosodott, kissé megfeketedett.

Egy nagy tálba hideg vizet eresztünk, ebbe dobjuk a sült paprikákat. A héjukat lefejtjük, eltávolítjuk a csumát, az így kapott paprikafilét csíkokra vágjuk. A fokhagyma gerezdeket kifejtjük a héjukból és felaprítjuk.IMG_0151

Viszonylag bő olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát,  majd hozzáadjuk a morzsolt fűszereket: oregánót, majorannát, bazsalikomot, ha van, görögszénát (őrölt mag vagy morzsolt levél formában). Hozzáadjuk a szeletelt sült paprikát és az aprított sült fokhagymát is és nagy lángon, folyamatos kevergetés mellett kb. 5 percig összesütjük. Amíg még langyos, belekeverjük a kockára vágott sajtot. Tálalhatjuk félbevágott paprikában, de kiváló kence kenyérre és tésztaszószként is hasznosítható.

IMG_0160

Reklámok

Fűszeres Sütőtökleves

Bár elsőre kicsit macerásnak tűnhet ennek a levesnek az elkészítése, azonban a sűrű krémleves egy szelet pirítóssal főételként is megállja a helyét. Jó húsmentes alternatívája lehet a megfázáskor gyakran dicsőített húslevesnek: a fokhagyma és  a gyömbér antibakteriális hatóanyagai, az erős paprika izzasztó és légút tisztító hatása révén jó szolgálatot tehet a hirtelen beköszöntő hideg idő miatt meggyengült immunrendszernek. A sütőben elősütött alapanyagok miatt lesz igazán telt, karakteres íze a levesnek- azonban ha kevesebb időnk van az alapanyagokat elősütés nélkül is összefőzhetjük, ebben az esetben érdemes a felkockázott sütőtököt olajban kicsit lepirítani. Bár kora ősszel a sütőtök és a kápia paprika hazai szezonja még átfed, télen ez utóbbi elhagyható.

Hozzávalók (kb. 6 nagy tál leves lesz belőle)

  • kb. 1 kg sütőtök
  • 1 fej hagyma
  • 1 darab sárgarépa
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 hüvelykujjnyi gyömbér (elhagyható)
  • 2 darab piros húsú paprika (kápia, kaliforniai, pritamin)
  • Őrölt fűszerek: szegfűszeg, szegfűbors, fahéj, kömény, koriander mag, erős paprika

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk,egy tűzálló tálban kevés növényi olajjal, sóval és a fűszerekkel összedolgozzuk: jól illik a sütőtökhöz a szegfűszeg, szegfűbors, kömény, fahéj és a koriander mag, ezek közül tetszőlegesen kombinálhatunk, ha szeretjük az erőset, tehetünk rá erős paprikát/chilit/ cayenne borsot is.

A fokhagyma fej tetejét levágjuk, a paprikákat megmossuk és egy másik tűzálló tálba tesszük.

IMG_0149

A sütőtököt, paprikát és a fokhagymát betesszük az előmelegített sütőbe. A paprikát és a fokhagymát kivesszük, amikor a paprika héja felhólyagosodott, enyhén megfeketedett (kb 15-20 perc). Egy tálba hideg vizet eresztünk, ebbe dobjuk a forró paprikákat, amiket így a víz alatt meghámozunk, kicsumázunk és félretesszük.  Az így kapott sült paprikafilé sokféleképpen felhasználható, mi most a levesünket fogjuk ízesíteni vele. A megsült fokhagyma gerezdeket meghámozzuk és szintén félretesszük.IMG_0151

A sütőtököt sütés közben 10 percenként átkeverjük, hogy egyenletesen piruljon. Akkor van kész, amikor már puha és enyhén barnára pirult- ettől a karamellás íztől lesz igazán telt, finom a levesünk.

Egy lábosban növényi olajon az apróra vágott hagymát üvegesre pirítjuk, erre dobjuk a vékonyra karikázott sárgarépát, a reszelt gyömbért, a megpirult fűszeres sütőtököt, a paprikafilét és a sült fokhagymát. Felöntjük vízzel, hogy körülbelül 3 ujjnyira ellepje, közepes lángon forrástól számítva kb. 10 percig főzzük. A végén botmixerrel vagy turmixgéppel alaposan eldolgozzuk a levest, ha szükséges még utólag fűszerezzük.

IMG_01552

A Kék Gazdaság elmélete

Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a jelenleg érvényben lévő gazdasági szemléletmód nem képes a Földünk lakosságának igényeinek kielégítésére. A kizsákmányoló gazdasági folyamatok a biodiverzitás (az élőlények és az élőhelyek sokszínűsége),  a természeti erőforrások  és a társadalom rovására mennek végbe. Úgy is mondhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer a jövő nemzedékektől hitelezi a működéséhez szükséges alapanyagokat.

A Kék gazdaság elméletét Günter Pauli olyan innovatív gazdasági vállalkozások alapján dolgozta ki, amelyek a természet által inspirálva hosszú távon is fenntartható például szolgálnak egy új gazdasági szemléletmód kialakításában. A Kék gazdaság által javasolt megközelítés a természetes rendszerek (ökoszisztémák) mintájára épít, amelyek legfőbb tulajdonságai a következők:

  • Fizikai törvényeken alapuló energiaforrások (például napenergia, gravitáció)
  • Körfolyamatokra épülő működés, aminek következtében a rendszer hatékonyan és felesleges hulladékok nélkül működik
  • Folyamatos alkalmazkodás a környezethez

A gyakorlatban az Kék gazdaság szemléletmódjába illő vállalkozások jellemzője, hogy alkalmazkodnak a lehetőségekhez és minimalizálják a felesleget és a hulladékot azáltal, hogy újrahasznosítható alapanyagokat fenntartható módon hasznosítanak.  Az ilyen elven működő vállalkozások munkahelyeket teremtenek, növelik az élelmiszerbiztonságot miközben csökkentik a környezeti ártalmakat, sőt, hozzájárulnak a természetes ökoszisztémák regenerálásához.

Felhasznált források:

Gunter Pauli- A kék gazdaság, PTE- KTK, 2010, ISBN: 978-642-346-9          Gunter Pauli- “The Blue Economy.” Our planet ,2010, 24-27.

Csalán Pesto

Nagyjából két-három maroknyi csalánt blansírozunk, azaz forró vízbe felteszünk főzni, majd 1-2 perces főzés után leszűrjük, és azonnal hideg vízbe áztatjuk. Így megőrzi a szép zöld színét. A főzőlevet nem öntjük ki, levesalapnak, vagy ivólének kiváló.

4-5 gerezd összezúzott fokhagymát, sót, borsot adunk hozzá, és 5-6 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó vagy olíva-olajat.

A megfőtt csalánról a vastagabb szárakat levágjuk, és botmixerrel összeturmixoljuk az egészet. Ezután pirított és kávédarálóban durvára őrölt tökmagot adunk hozzá, kb ugyannyi mennyiségben, mint az összeturmixolt csalánunk.

A csalánpesto fogyasztható önmagában, kencének, kenyérre, toastra, paradicsommal, gomolya jellegű sajttal nagyon finom.csalánpesto1

Készíthetünk belőle olaszos tésztát is.  Fokhagymát és fél kg paradicsomot olívaolajon megfuttatunk, sózzuk, borsozzuk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a csalánpestót. Ebben a kifőtt tésztát megforgatjuk. Bármilyen sajttal tálalhatjuk.

csalánpesto2

A social business története

1976- ban Muhammad Yunus bangladesi közgazdász egyenként 27 dolláros hitelt adott 42 bangladesi vállalkozónak, hogy kölcsöneiket visszafizessék és saját vállalkozásba fogjanak. Yunus alapelve az volt, hogy a szegény emberekben nagyon sok kreativitás és vállalkozói szellem rejlik, azonban gazdasági helyzetük révén nem juthatnak kölcsönhöz a bankoktól vállalkozásuk beindításához. Az igen alacsony összegű hitelek (úgynevezett mikrohitelek) mind visszafizetésre kerültek, a sémát Yunus 1983- ban a Grameen Bank keretei között intézményesítette. A Grameen bank eleinte mikrohitelezéssel foglalkozott, később pedig a social business gyakorlati megvalósulását segítette elő.

De mi is az a social business? Magyarul leginkább a társadalmi vállalkozás kifejezés írja le azokat a gazdasági kezdeményezéseket, amelyek közvetve vagy közvetlenül a szegénység és a társadalmi különbségek felszámolása érdekében jöttek létre. Muhammad Yunus, a social business elméletének kidolgozója két különböző típust különböztet meg:                                                                                             I. Olyan terméket vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozás, amely egy konkrét társadalmi, környezeti vagy etikai problémára nyújt megoldást                                II. Egy profit- orientált vállalkozás, amelynek tulajdonosai szegény, hátrányos helyzetű emberek

Ahogy a social business 7 alapelve is kimondja, az ilyen vállalkozásokba befektető személyek/ cégek befektetésük összegét visszakaphatják, azonban a keletkezett haszonból nem részesülnek. Minden haszon, amit egy social business kezdeményezés hoz, vagy az alacsony jövedelmű tulajdonosokat illeti, vagy visszaforgatásra kerül a vállalkozás fejlesztésére.

Az I. típusú social business kezdeményezés prototípusa a Danone Grameen kezdeményezés, melynek keretein belül az ismert joghurt márka olyan megfizethető és hozzáférhető terméket dolgozott ki, amely hozzáadott tápanyagok révén elősegíti a szegénységgel és éhezéssel küzdő bangladesi gyermekek megfelelő tápanyagbevitelét. Az elmúlt években számos nagy nemzetközi cég csatlakozott a Grameen bankhoz az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy, az áram és ivóvízellátás alapvető feltételeinek megteremtésében az egész világon.

Image

Muhammad Yunus Nobel békedíjas közgazdász
(Forrás: Wikipedia)

2011 óta a „Grameen Social Business- Global Initiatives” szervezet dolgozik a social business elterjesztésén világszerte- az alapelveknek megfelelő vállalkozásokat felkutatva, szakértelemmel és anyagilag is támogatva- fektetik le egy új gazdasági szemléletmód alapjait. A szegénység elleni küzdelemben elért eredményeiért Muhammad Yunust és a Grameen bankot 2006-ban Nobel békedíjjal tüntették ki.  A társadalmi és környezeti értékeket is figyelembe vevő (és gyakran előtérbe helyező) gazdasági szemléletmód váltásra világszerte nagy igény mutatkozik. Muhammad Yunus munkássága nyomán mára neves egyetemek alapítanak tanszékeket a társadalmi vállalkozások elterjedésének elősegítése érdekében. 2011- ben az Európai Unió Bizottsága a társadalmi vállalkozások fontosságát felismerve fejlesztési programot indított azzal a céllal, hogy a társadalmi vállalkozásokat feltérképezze és számukra kedvező jogi és üzleti környezetet biztosítson az elkövetkezendő években.

Felhasznált források:

A social business 7 alapelve

A social business alapelveit Muhammad Yunus és Hans Reitz közösen alakították ki. Az általuk megfogalmazott 7 egyszerű mondat elégséges mind az elmélet megértéséhez, mind ennek alapján gazdasági aktivitások megtervezéséhez és elkezdéséhez:

Ezek a következők:

  1. A vállalkozás célja olyan problémák megoldása (extrém szegénység, oktatás, egészség hiánya, technológiai újításokhoz való hozzájutás hiánya, valamint környezetvédelmi ügyek), melyek a társadalmon belül embereket veszélytetnek; továbbá nem célja a profit-maximalizálás;
  2. Pénzügi és gazdasági fenntarthatóság;
  3. Az esetleges befektetők csak a befektetésük összegét kapják meg, osztalékot nem kapnak;
  4. Miután a befektetés összege visszafizetésre került, az esetleges nyereség a vállalatnál marad, és az csakis a tevékenység továbbfejlesztésére, további bővítésére fordítható;
  5. A tevékenység környezetvédelmi szempontból is fenntartható;
  6. A dolgozók a piacinak megfelelő bért kapnak, azonban a munkafeltételeik jobbak;
  7. Mindezt örömmel tegyük

Forrás: Grameen Creative Lab

Rakott kelkáposzta

Hozzávalók:

  • 1 kg kelkáposzta
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 30 dkg barna vagy fehér rizs
  • 0,5 l tejföl
  • 20 dkg  reszelt sajt (pl. trappista, pannónia)
  • 1 evőkanál olaj vagy vaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor friss/ 1 evőkanál szárított majoranna

Elkészítés:

A rizst leöblítem és dupla mennyiségű vízben felteszem főni egy kis sóval.

Amíg fő, előkészítem a káposztát: A torzsáját kivágom, negyedelem és kb. 1 cm vastagon felszeletelem.

Az apróra vágott hagymát az olajon/ vajon megfonnyasztom, majd ráteszem a felaprított káposztát. Miután kicsit összeugrott, sózom, borsozom és fedő alatt párolom úgy 20 percig.

A tejfölt kikeverem az apróra vágott majorannával és aprított fokhagymával. Amikor puhára párolódott a kelkáposzta, leveszem a lángról és összekeverem a fűszeres tejföllel.

Egy nagyobb jénai/ tepsi aljába teszem a tejfölös kelkáposzta felét, sajtot szórok rá, erre rétegzem a főtt rizst, majd egy újabb réteg kelkáposztát. A tetejét megszóróm a maradék reszelt sajttal és 150 fokon sütöm fél órát. Ha ennyi idő alatt nem pirulna meg a sajt, érdemes kicsit feljebb venni a hőfokot 180 fokra és tovább pirítani 5-10 percet.

rakottkel

Nyári zöldbab

Hozzávalók:

  • zöldbab
  • vaj
  • sok fokhagyma
  • húsos szalonna
  • só, petrezselyem

Elkészítés:

A zöldbabot megmostam és sós vízben roppanós puhára főztem, lecsöpögtettem.

Serpenyőben vajra rátettem a húsos szalonna darabkákat és a fokhagymát, majd pár perc múlva bele forgattam a zöldbabot.

Sok friss petrezselyemmel fejeztem be.

Tálalás előtt lehet rá tojást is ütni, de jó kísérője a sült csirkének vagy sült húsnak.

A vajhoz ha kicsi olajat is teszünk nem ég le olyan könnyen .

nyári zöldbab

Töltött tök/ cukkini

Hozzávalók:

  • egy kisebb tök és/vagy cukkini
  •  hús
  •  tojás
  •  só, bors, fűszernövények (pl. kapor)
  • hagyma
  •  olivaolaj
  •  tejfel

Elkészítés

A tököt jól megmosom, félbevágom és kivájom karalábévájóval a belsejét.

A darált húst összekeverem az apróra vágott hagymával, kakukkfűvel, zsályával (ami van) és kb két maroknyi szintén jól felaprított (legjobb mixerben) tökkel, sóval, borssal, tojással.

Ezt a tölteléket beletöltöm a tökbe és olívaolajjal kikent tepsiben beteszem sülni. Kis viz kell alá. Amikor félig megsült mellé teszem a kivájt tök gömböcskék megmaradt részét, erre olívaolajat, vagy egy kis vajat teszek. Összesen maximum félórát sül.

A tálalásnál adom hozzá a kaporral kikevert tejfelt, így könnyebb és finomabb, mintha rásülne a tejfel.

töltött tök