Gondolatok az egészséges táplálkozásról

 „Az vagy, amit megeszel” – mondás eredetileg Feuerbach a német filozófus frappáns rövid megfogalmazása. A Spiritualitás és Materializmus (1863) című tanulmányában fogalmazza meg tételét, mely szerint az elfogyasztott étel az ember mentális és lelki állapotára is kihat, rövid és hosszú távon egyaránt. Az angol nyelvterületen Victor Lindlhar honosította azt meg, az 1930-as években.

Korábban az európai kultúrában Hippokratész hangsúlyozta a táplálkozás és a gyógyulás, valamint az egészség összefüggéseit. „Gyógyszered legyen ételed, s ételed legyen gyógyszered”  mondta, de a hagyományos kínai orvoslás, és az indiai ayurvéda is ismeri és használja azt a tudást, amely nem csupán a szigorúan vett gyógynövényeket alkalmazza egészségmegőrzésre és gyógyításra, hanem gyakorlatilag minden növény az emberre fizikai és szellemi szinten gyakorolt hatását is ismeri és használja. Ezt a táplálkozási irányzat a gyógyító táplálkozásnak hívjuk. A gyógyító táplálkozás alapelveinek alkalmazásával betegségek kialakulása megelőzhető, több betegség gyógyítható.

A táplálkozásunk fizikai és mentális, lelki szinten egyaránt hat ránk. Sokan ismerjük a sokfogásos húsos étkezezés utáni elnehezült állapotot. Csak újabban kezdődtek kutatások arra nézve, hogy az állatok leölése során keletkező stressz-hormon hogyan hat az emberre. Szintén kevés még a megbízható vizsgálat arról, hogy a növekedési hormonok, melyekkel a legtöbb országban az állatok növekedését serkentik, hogyan hatnak az ember egészségi állapotára.

Egészséges táplálkozásnak azt tartjuk, amely nem okoz, sőt, segít megelőzni a betegségeket-  mely során az évszaknak megfelelő zöldségeket és egyéb teljes értékű, növényi eredetű táplálékot fogyasztunk. Fontos még, hogy ételeinket lehetőleg  magunknak készítsük el, azaz ne fogyasszunk gyorséttermi ételeket, mikróban melegíthető készen megvásárolt ételt és mesterséges alapanyagokat (stabilizátorokat, tartósítószereket, színezékeket, ízfokozókat) tartalmazó termékeket.

Az évszakos táplálkozás elsajátítása megújítja konyhai szokásainkat is: kísérletezhetünk, alkothatunk kedvünkre, kicsit zárójelbe tehetjük a megszokott sztereotípiáinkat. Az évszakos táplálkozás lényege röviden csak annyi, hogy az adott időszakban megtermő növényeket fogyasztjuk elsősorban.

A táplálkozásunk tehát egyéni szinten valamilyen módon mindenképp hatással van ránk, egészségünket, jól, vagy rosszul-létünket befolyásolja.  Ugyanilyen módon egy egész közösség (ország, nép, földrész) táplálkozási szokásai társadalmi és környezeti hatásokat is eredményeznek.

Manapság a legtöbb ember szokásainak, tudása, választása alapján döntheti el, hogyan is táplálkozik. A főbb táplálkozási módozatok a következők, a húsos,  a szemi-vegetáriánus, a vegetáriánus, vegán étrend és a nyers táplálkozás. A továbbiakban majd részletesebben szólunk ezekről is. De a szokásos fenti kategorizálás mellett mi még különbséget teszünk az alapvetően otthoni háztartásvezetésre épülő étkezés, és a tömegétkeztetési szolgáltatások igénybevétele között.

Szezonális zöldségek a miskolci Pro Lecsó zöldségközösségben: szezonális, egészséges, finom!

Szezonális zöldségek a miskolci Pro Lecsó zöldségközösségben: szezonális, egészséges, finom!

 

Reklámok

One response to “Gondolatok az egészséges táplálkozásról

  1. Visszajelzés: Táplálkozási típusok | Lecsóblog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s