előétel címkéhez tartozó bejegyzések

Sült paprikasaláta

Hozzávalók:

  • 1 kg piros, vastag húsú paprika (pl. kápia, kaliforniai)
  • 1 nagy fej hagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 20 dkg friss, puha fehér sajt (házi kecskesajt, feta, krémfehér sajt)
  • Fűszerek: oregánó, majoránna, bazsalikom, görögszéna
  • Olaj

A paprikákat megmossuk és egy tűzálló tálba tesszük őket úgy, hogy lehetőleg ne érjenek össze. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, kb 10. perc után megfordítjuk a paprikákat. Akkor van kész, ha a héj már felhólyagosodott, kissé megfeketedett.

Egy nagy tálba hideg vizet eresztünk, ebbe dobjuk a sült paprikákat. A héjukat lefejtjük, eltávolítjuk a csumát, az így kapott paprikafilét csíkokra vágjuk. A fokhagyma gerezdeket kifejtjük a héjukból és felaprítjuk.IMG_0151

Viszonylag bő olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát,  majd hozzáadjuk a morzsolt fűszereket: oregánót, majorannát, bazsalikomot, ha van, görögszénát (őrölt mag vagy morzsolt levél formában). Hozzáadjuk a szeletelt sült paprikát és az aprított sült fokhagymát is és nagy lángon, folyamatos kevergetés mellett kb. 5 percig összesütjük. Amíg még langyos, belekeverjük a kockára vágott sajtot. Tálalhatjuk félbevágott paprikában, de kiváló kence kenyérre és tésztaszószként is hasznosítható.

IMG_0160

Reklámok

Töltött karalábélevél

IMG_9214

Hozzávalók:

  • 4-5 kisebb, zsenge karalábélevél
  • tavaszi kőrözött
  • Kőrözött helyett természetesen bármilyen más tölteléket is használhatunk, pl. sajtos- tejfölös főtt rizs, reszelt zöldségek

Elkészítés:

A karalábéleveleket alaposan megmossuk és egy percre lobogó forró vízbe tesszük. A forrázás után rögtön hideg vízbe tesszük, hogy megőrizze a színét. A leveleket egy konyharuhával szárazra töröljük, egy éles késsel eltávolítjuk a vastagabb szárrészeket.

karalábélevél

A tölteléket a levél alsó részére rakjuk, a levél oldalait ráhajtjuk, mintha töltött káposztát készítenénk. A leveleket a töltelékkel felgöngyölítjük. A nagyobb tekercseket félbevágjuk.