fenntarthatóság címkéhez tartozó bejegyzések

A GDP-n túl: Az ökológiai lábnyom

Az emberi élet és az emberi tevékenységek minden formája a természetes erőforrásoktól, a Föld biológiai eltartóképességétől függ. A fenntarthatóság megvalósulása érdekében elengedhetetlen, hogy a természeti erőforrások felhasználásának mértéke ne haladja meg azok regenerációs képességét. Az ökológiai lábnyom indexet Mathis Wackernagel az 1990-es évek elején dolgozta ki azzal a céllal, hogy a bolygónk által nyújtott természeti erőforrásokat és azok felhasználásának mértékét számszerűsíteni tudjuk.

Az ökológiai lábnyom megmutatja, hogy egy egyén, egy termék vagy egy  közösség igényei  kielégítéséhez mekkora termőterület és vízterület szükséges. Mivel a gazdaság nemzetközileg működik, a fogyasztás hatásai nem állnak meg az országhatárnál: az ökológiai lábnyom mértékegysége ezért a globális hektár(gha). Az ökológiai lábnyom megmutatja az élelmiszer és a rostanyagok előállításához szükséges terület, az épületekhez és utakhoz szükséges terület, és az életvitel során felszabaduló káros anyagok hatástalanításához szükséges terület nagyságát (például a felszabadul széndioxid elnyeléséhez szükséges erdőterület nagysága). Az ökológiai lábnyom jól összevethető a Föld természetes önmegújító kapacitásával  is, azaz, hogy hány hektár termőföld áll rendelkezésre globálisan- így kimutatható, hogy egy egyén vagy egy közösség hány Földnyi területet igényelnének szükségleteik fenntartásához, ha mindenki úgy élne a Földön, mint ők.

kép

Az ökológiai lábnyom számításánál figyelembe vett területek és az azok által nyújtott erőforrások

Az 1970-es évek óta az emberiség több erőforrást használ évente, mint amit a Föld regenerálni képes, jelenleg 1,5 szer gyorsabban éljük fel az erőforrásokat, mint ahogy azok képesek regenerálódni.  A magyar lakosság ökológiai lábnyoma 3 gha/ fő, ami európai viszonylatban igen alacsonynak mondható, azonban ha a Föld egész lakossága úgy élne, mint a magyar átlag, így is több, mint másfél bolygóra lenne szükség.  Általánosságban elmondható, hogy a Föld szegényebb lakosai, az iparosodásban visszamaradt országok kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek; a fejlettebb országokban az ökológiai lábnyom pedig nagyban függ az egyéni fogyasztási szokások és a környezetvédelmi döntésektől.

Az erőforrásokon való túllövés, vagyis a  túlhalászat, az erdőborítás csökkenése, az édesvízkészletek kimerítése, a károsanyag kibocsájtás növekedése olyan környezeti és társadalmi problémákhoz vezetnek, mint a globális klímaváltozás, a természeti sokféleség csökkenése és  társadalmi feszültségek (éhezés, tömeges elvándorlás). A környezet eltartóképességén túllövő fogyasztás elsősorban a szegények néprétegeket érintik, akik az erőforráshiányból nem képesek kivásárolni magukat- mivel életmódjuk leginkább a természetes erőforrások elérhetőségére épít.

Az ökológiai kapacitás és a természeti erőforrások felhasználásának mértékének számszerűsítése felhívják a figyelmet az eddigi szokások megváltoztatásának szükségességére.A Global Footprint Network (Globális Lábnyom Hálózat) 2003-ban azzal a céllal jött létre, hogy felgyorsítsa és komoly tudományos alapokra helyezze az ökológiai lábnyom kutatását és segítséget nyújtsanak, hogy társadalmunk a Föld eltartó képességén belül  képes legyen fennmaradni.

Felhasznált források: Global Footprint Network,   Wikipedia,                                          Wackernagel, Mathis, et al. “National natural capital accounting with the ecological footprint concept.” Ecological economics 29.3 (1999): 375-390.

Reklámok

Fenntarthatóság

Az elmúlt évszázadban a technológiai és gazdasági fejlődés eddig soha nem látott eredményeket hozott az emberek egészsége és az anyagi jólét területén, ennek a fejlődésnek a nem kívánatos mellékhatásairól eleinte azonban nem igen esett szó: az ökoszisztéma folyamatos kizsákmányolása és pusztulása, a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződése, az anyagi jólét igazságtalan eloszlása.

Fontos megértenünk, hogy társadalmi és gazdasági rendszereink a természetes rendszerekbe ágyazva működnek, a természetes erőforrásoktól függnek. Ha ezeket ellehetetlenítjük, hosszú távon nem tudjuk fenntartani a társadalom működését.  A fenntartható fejlődés fogalma először 1987- ben az ENSZ úgynevezett Brundtland vagy „Közös jövőnk” jelentésében jelent meg, mint „a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől”. A fenntarthatóság tehát az emberi társadalom képessége arra, hogy a természettel együttműködve, a természetes körfolyamatokat figyelembe véve hosszú távon működőképes maradjon.

A fenntarthatóságnak három, egymásba ágyazott pillére van, a fenntartható fejlődés valójában csak akkor valósulhat meg, ha a fenntarthatóság kritériumai mindhárom pillér esetében teljesülnek.

Pillér Fenntarthatósági kritériumok
Környezeti
  • A nem megújuló erőforrások felhasználásának csökkentése
  • A környezetszennyezés megállítása
  • természetes, lebomló anyagok használatának előnyben részesítése
  • A szemét, a felesleg minimalizálása;
Társadalmi
  • A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése
  • Az alapvető emberi igények kielégítése, a szegénység eltörlése
  • Az alapvető emberi jogok globális megvalósulása
Gazdasági
  • A rendelkezésre álló erőforrások igazságos elosztása és hatékony felhasználása, amely hosszú távú hasznosítást tesz lehetővé
  • Az ökoszisztéma által nyújtott szolgáltatások számszerűsítése és beépítése a termékek árába
  • Lokális központú gazdasági rendszerek
  • Társadalmi vállalkozások

Az ENSZ által kezdeményezett Föld Charta a globális közösség közös etikai értékrendjét fogalmazza meg, amely hangsúlyozza mindannyiunk felelősségét egy fenntartható jövő megvalósításában:

„A Föld történelmének kritikus pontjához érkeztünk, amikor az emberiségnek döntenie kell a jövőjéről. Ahogy világunk egyre inkább sebezhetővé válik, a jövő egyszerre tartogat veszélyeket és új lehetőségeket. Annak érdekében, hogy előre tudjunk lépni, fel kell ismernünk, hogy a hatalmas kulturális és természetes változatosság közepette egy közös emberi család vagyunk közös sorssal. Össze kell fognunk, hogy egy fenntartható, globális közösséget hozzunk létre, amely a természet tiszteletére, az emberi jogokra, a gazdasági igazságosságra és a béke kultúrájára épít. „

Források: Wikipedia, The Natural Step, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

A húsfogyasztás társadalmi és környezeti vonatkozásai

Sokan humánus, állatbarát érzelmektől vezérelve döntenek a vegetáriánus (húsmentes) életmód mellett, így tiltakozva állatok étkezési célú leölése ellen; az állatvédő szervezetek gyakran feltűnő kampányai által ezen érvek az állati termékek fogyasztásával szemben már széles körben ismertek. Bár az állatjóléti szempontok egyáltalán nem elhanyagolhatóak , globális közösségünk szempontjából azonban a nagyüzemi állattartás társadalmi és környezeti vonatkozásai is mindenképpen említést érdemelnek.

Holstein- fries tehén egy üzemi gazdaságban (a szerző saját felvétele)

Holstein- fries tehén egy üzemi gazdaságban (a szerző saját felvétele)

A hús és egyéb állati termékek iránt folyamatosan növekvő kereslettől vezérelve a nagyüzemi állattartás bolygónkon egyre nagyobb méreteket ölt. Mára a mezőgazdasági termelés jelentős része az állattartást szolgálja, vagy legelők, vagy állati takarmány termelésének formájában. A húsfogyasztás azonban nem egyenletes a világon: jelenleg a Föld lakosságának iparosodott országaiban élő 15%- a fogyasztja el a megtermelt állati termékek közel felét. Európában és Amerikában a túlzott vörös hús és zsír fogyasztás már komoly népegészségügyi problémák kialakulásában játszik szerepet (cukorbetegség, elhízás, keringési rendellenességek), melyek megjelenőben vannak a gazdasági fejlődéssel egyre több húst fogyasztó lakosság körében például Kínában és Indiában is.

Míg a világ lakosságának egy része egyre több állati fehérjét fogyaszt, addig a növekvő takarmányszükségletek miatt főleg a szegényebb régiókban alakul ki konkurencia az állati takarmány és az emberi élelmezési szükségletek között. Ez a gyakorlatban jelentheti a szűkösen rendelkezésre álló termőföldek takarmányozási célú felhasználását emberi élelem előállítása helyett, valamint az alapvető élelmiszerek árának megemelkedését is.  2006- ban a világ hústermelése- a legeltetés és a takarmány előállítás- a világon rendelkezésre álló mezőgazdasági területek mintegy 70%- át foglalta el. A növekvő kereslet következtében a tápok előállításához szükséges földterületeket gyakran természetes élőhelyektől- például esőerdőktől- vonják el.

A haszonállatok tenyésztése jelenleg az egyik legkomolyabb környezetszennyező iparág és jelentős szerepet játszik az extrém környezeti eseményekkel járó globális klímaváltozásban is. Az állattenyésztés az üvegházhatású gázok 18%- ának kibocsájtásáért felelős, ezen gázok nagy része a szarvasmarhák emésztése során felszabaduló metán, de nem elhanyagolhatóak a takarmány előállítása és a feldolgozás során felszabaduló széndioxid és egyéb káros anyagok sem. Mivel a takarmánytermelés és az állatok tenyésztése térben gyakran igen eltávolodott egymástól, a hagyományosan a növénytermesztésben felhasznált állati trágyák hasznos tápanyag helyett veszélyes hulladékká válnak és magas koncentrációban károsíthatják az ivóvízkészleteket és a termőföldeket.

Míg egy háztartásban a mosogatáshoz, öblítéshez, fürdéshez használt víz mennyisége a vízóráról könnyen leolvasható, addig  használati tárgyaink, vegyszereink és élelmiszereink előállításához szükséges víz a fogyasztó előtt rejtve marad. Az emberek által elfogyasztott víz 92%- a az élelmiszerek előállításához szükséges „rejtett” víz, ennek pedig körülbelül fele az elfogyasztott hús takarmányának előállításához, itatásához és a vágóhídi munkákhoz szükséges. Az alábbi táblázatok jól szemléltetik, hogy mennyi vízre van szükség egy kilogramm hús vagy növényi eredetű termény, 1 kalória vagy 1 gramm fehérje előállításához.

literkg

A különböző élelmiszertípusok előállításához felhasznált víz mennyisége (liter/ kg)

literkaloria

A különböző élelmiszertípusok előállításához felhasznált víz mennyisége (liter/ kg)
A tápérték előállításához szükséges víz mennyisége a különböző élelmiszertípusoknál (liter/ 1 kalória)

literfehérje

Ebből jól kitűnik, hogy a vízfelhasználás terén a gabonák és zöldségek sokkal hatékonyabbak, ha tápanyag előállításról van szó. Ez a hatékonyság azonban nem csak a vízfelhasználásban jelenik meg, a növényi eredetű táplálékok előállítása általánosan véve is sokkal hatékonyabb, mint az állati eredetű termékeké, ami megjelenik az adott területen megtermelt tápértékben és a befektetett energia tápanyaggá alakításának hatékonyságában is.

Az állattartás a mezőgazdaságban a tápanyagok körforgása szempontjából, a vidéki társadalomban a megélhetés biztosítása miatt és a táplálkozásban a jó minőségű komplex fehérjék biztosításaként is fontos; a modern társadalmak túlzásba vitt húsfogyasztása azonban komoly környezeti és társadalmi problémákat  okozott az elmúlt évtizedekben.  Ajánlatos lenne ezért áttérni a kevesebb, de jó minőségű, környezetkímélő módon előállított, lehetőleg minél kevésbé feldolgozott állati termékek fogyasztására. Jó kezdés lehet a héten egy húsmentes nap beiktatása és a szezonális, növényi alapú táplálékok beillesztése táplálkozásunkba.

Felhasznált források: Global Agriculture, Water Footprint,
 FAO, 2006- Livestocks Long Shadow- Environmental issues and options

Modern mezőgazdaság és élelmiszerláncok

A mezőgazdaság iparosodásának elterjedésével az 1960- as évektől fogva eddig soha nem látott élelmiszerbiztonság valósulhatott meg a világon: Míg 1947- ben az emberiség közel fele alultápláltságban szenvedett, mára ez az arány kb. 13%-ra csökkent. Megjelent azonban egy új egészségügyi probléma, a kóros elhízás, amely jelenleg fél milliárd embert érint a Földön.  Érdekes azonban megemlíteni, hogy a kóros elhízás is az éhezés egy formája, ebben az esetben mennyiségi helyett minőségi éhezés valósul meg: A szervezet nem jut hozzá a kellően változatos tápanyagokhoz, ezért folyamatosan veszi magához a kalóriákat ugyanabból a típusból: leggyakrabban cukorból és zsírból. (Gondoljunk csak egy gyorséttermi menü összetételére!)

A modern, ipari mezőgazdaság jellemzője, hogy a mezőgazdasági rendszereket gyárakként kezeli, bemenő forrásokkal és kimenő termékekkel, a cél pedig a hatékonyság folyamatos növelése. Mára nyilvánvalóvá vált azonban, hogy ez a felfogás a környezeti erőforrások önmegújító képességén túl aknázza ki a lehetőségeket, miközben figyelmen kívül hagyja a káros környezeti és társadalmi következményeket. A mezőgazdasági rendszerek gyár- felfogása univerzális módszereket keres, miközben a környezeti adottságok térben és időben is eltérőek- ennek a felfogásnak a következtében pazarló, a környezeti adottságokra nem építően, hanem azokat a végletekig kimerítően működnek.

Nézzük meg egy egyszerűsített ábrán az ipari léptékű mezőgazdaság és élelmiszerlánc működését.

A ma széles körben elterjedt ipari mezőgazdasági rendszereket az alábbi tulajdonságokkal jellemezhetjük:

mgrendszer

Az iparosodott mezőgazdaság termékei egy iparosodott élelmiszerláncba illeszkednek, amely rendszer a fogyasztók lehetőség szerinti legolcsóbb és legnagyobb változatosságban történő kiszolgálását tartja szem előtt. Ebben a rendszerben évszaktól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül a termékek széles skálája folyamatosan elérhető. A hagyományos, közvetlen értékesítés (termelői piac, kisboltok) egyre inkább kiszorulóban vannak, a termelő és a fogyasztó között a távolság egyre nő: időben, térben és a közvetítők számát tekintve is. A köztes szereplők(felvásárló, feldolgozó, nagykereskedő) lefelezik a maguk hasznát, a termelőnek pedig olyan kevés pénz marad, ami kisléptékű termelés esetén nem fedezi a költségeket. Az erős árverseny következtében a túlélés kulcsa a volumen növelése, aminek következtében a kistermelők kiszorulnak, a megmaradó kevés számú szereplő  által használt terület pedig egyre nő. A termelés és az értékesítés egyre kevesebb piaci szereplő kezében összpontosul, miközben a piaci erőfölény által lehetővé tett mesterségesen alacsonyan tartott árak nem tükrözik a termelés környezeti és társadalmi költségeit.

Az ipari léptékű élelmiszertermelés itt leírt problémáira nyújthatnak megoldást az ökológiai, vegyszermentes mezőgazdasági rendszerek valamint a társadalmi és környezeti feltételekhez alkalmazkodó helyi élelmiszerláncok. Ezekről a továbbiakban még lesz szó, addig is, ha tehetjük, válasszuk a helyi, szezonális termékeket a sokat utazott élelmiszerek helyett!

Források:1, FAO, 2, Leo et. al, 3,  TVE

A Kék Gazdaság elmélete

Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a jelenleg érvényben lévő gazdasági szemléletmód nem képes a Földünk lakosságának igényeinek kielégítésére. A kizsákmányoló gazdasági folyamatok a biodiverzitás (az élőlények és az élőhelyek sokszínűsége),  a természeti erőforrások  és a társadalom rovására mennek végbe. Úgy is mondhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer a jövő nemzedékektől hitelezi a működéséhez szükséges alapanyagokat.

A Kék gazdaság elméletét Günter Pauli olyan innovatív gazdasági vállalkozások alapján dolgozta ki, amelyek a természet által inspirálva hosszú távon is fenntartható például szolgálnak egy új gazdasági szemléletmód kialakításában. A Kék gazdaság által javasolt megközelítés a természetes rendszerek (ökoszisztémák) mintájára épít, amelyek legfőbb tulajdonságai a következők:

  • Fizikai törvényeken alapuló energiaforrások (például napenergia, gravitáció)
  • Körfolyamatokra épülő működés, aminek következtében a rendszer hatékonyan és felesleges hulladékok nélkül működik
  • Folyamatos alkalmazkodás a környezethez

A gyakorlatban az Kék gazdaság szemléletmódjába illő vállalkozások jellemzője, hogy alkalmazkodnak a lehetőségekhez és minimalizálják a felesleget és a hulladékot azáltal, hogy újrahasznosítható alapanyagokat fenntartható módon hasznosítanak.  Az ilyen elven működő vállalkozások munkahelyeket teremtenek, növelik az élelmiszerbiztonságot miközben csökkentik a környezeti ártalmakat, sőt, hozzájárulnak a természetes ökoszisztémák regenerálásához.

Felhasznált források:

Gunter Pauli- A kék gazdaság, PTE- KTK, 2010, ISBN: 978-642-346-9          Gunter Pauli- “The Blue Economy.” Our planet ,2010, 24-27.