főzelék címkéhez tartozó bejegyzések

Vöröslencse Dahl

Az egyik legalapvetőbb, könnyen és gyorsan, viszonylag olcsó alapanyagokból elkészíthető indiai egytálétel a dahl. A dahl mindig valamilyen hüvelyesből készült állagban valahol a főzelék és a leves között elhelyezkedő fűszeres lé, amit leginkább rizzsel elkeverve fogyaszthatunk, vagy pedig valamilyen kenyérfélével, például papadammal.

 

Hozzávalók:

egy vöröshagyma felkockázva, két gerezd fokhagyma felaprítva vagy lereszelve, egy ujjpercnyi friss, vagy egy evőkanálnyi őrölt gyömbér, olaj, negyedkiló vöröslencse, néhány babérlevél

fűszerek: egy kiskanál só, fél kiskanál bors, fél kiskanál csilipor, fél kiskanál őrölt kömény, egy evőkanál kurkuma, egy evőkanál curry, egy narancs reszelt héja

kb. 1.5 liter forró víz

vörös lencse dahl

Az olajon üvegesre pároljuk a hagymát, fokozatosan hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért. Sózzuk, borsozzuk a hagymás keveréket, majd hozzáadjuk a vöröslencsét, 2-3 percig megprirítjuk. Közben a többi fűszer is kerüljön a fazékba, majd öntsük fel kb. 1.5 liter forró vízzel. Tegyük bele a babérleveleket és a narancshéjat is reszeljük bele, majd hagyjuk kis lángon fedő alatt 25-30 percig főni. Alkalmanként ellenőrizzük, s ha túl sűrűnek tűnik, pótoljuk az elfőtt vizet, ha pedig túl hígnak, vegyük le a fedőt és hagyjuk párologni a felesleges folyadékot.

Ha elkészült rizzsel, papadammal, naanal kiváló fogás.

Reklámok

Zöldséges Lencsefőzelék

Ez a húsmentes lencsefőzelék kiváló alternatívája lehet a húsos lencseleveseknek, tartalmassága révén pedig feltét sem szükséges hozzá, csupán egy szelet finom kenyér. A zöld és a vörös lencsék ma már nagyobb szupermarketekben, zöldségeseknél itthon is kaphatóak, előnyük, hogy 20- 25 perc alatt puhára főnek ázatás nélkül is. Ha hagyományos lencsét használunk azt érdemes előző este beáztatni és előfőzni, mielőtt összekverjük a zöldségekkel.IMG_0336

Hozzávalók (kb 6-8 nagy tál lencse lesz belőle)

fél kg lencse (zöld lencse, vöröslencse vagy hagyományos lencse), 2 közepes vöröshagyma, 2 közepes sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 zellergumó és zöldje, negyed kg gomba, 20 dkg káposzta (kelkáposzta vagy kínai kel), gyömbér, fokhagyma ízlés szerint

fűszerek: Garam Masala fűszerkevék vagy kömény, római kömény, koriander, paprika, csili, feketebors

babérlevél, petrezselyemzöld,

Elkészítés

A hagymát megpucoljuk és felaprítjuk, bőséges olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a reszelt gyömbért és fokhagymát, valamint a fűszereket. 5-10 percig alacsony lángon pirítjuk.

A zöldségeket felaprítjuk, a káposzta kivételével hozzáadjuk a hagymához és kevergetés mellett 5-10 percig pirítjuk, hozzáadjuk a lencsét és felöntjük annyi vízzel amennyi ellepi, hozzátesszük a babérlevelet. Az elfővő vizet folyamatosan pótoljuk, hogy sűrű, főzelékszerű állaga legyen. Kb 20 perc után hozzáadjuk a csíkokra vágott káposztát. A zöldségek és a lencse 30- 40 perc alatt főnek készre, ekkor az aprított petrezselymet és a zellerzöldet is hozzáadjuk. Friss kenyérrel tálaljuk.